Az, hogy a katolicizmus mögött nagyon is ott van az ember, méghozzá az élő, közvetlen ember, a maga élő hitével, jól megmutatta a 90 éves Vigilia folyóirat bemutatására szervezett estünk a Vörösmarty Mihály Könyvtárban.

Görföl Tibor főszerkesztő, teológus, Bende József szerkesztő, irodalomtörténész és Vörös István költő, író, műfordító olyan gondolatokat adott át a közönségnek, amelyek bőséges lelki töltekezést jelenthettek akár hívő, akár nem hívő ember számára. Hozzájuk kapcsolódott a székesfehérvári Gál Csaba költő is, akit a Vigilia szerzőjeként hívtunk meg felolvasni, ám néhány témában ő is elmondta a véleményét. A bevezető kérdés a Vigiliához fűződő első élményekre, a folyóirat felfedezésére vonatkozott. A válaszokból kiderült: a kereső, a vallás, a teológia iránt érdeklődő emberként kezdték olvasni annak idején a Vigiliát, Vörös István pedig itt publikálhatta először verseit, így lett a fiatal olvasóból szerző. Gál Csaba érdeklődő, hívő emberként ugyancsak olvasóként, majd a publikálás lehetséges tereként talált rá a lapra. 

Bende József arról is beszélt, hogyan működik a könyvkiadás, amely egy hosszabb szünet után indult újra a nyolcvanas években, méghozzá Pilinszky Jánosnak Jelenits István által szerkesztett Szög és olaj című kötetével. Kiderült, hogy nincs külön könyvkiadó, a folyóirat szerkesztősége szervezi egy-egy kötet megjelentetését is. A kortárs szerzők válogatott verseit, esszéit bemutató kiadványok mellett náluk jelent meg például Kovács Péter művészettörténész Pilinszky közelében című könyve is. Az utóbbi években azonban már elsősorban teológiai, lelkiségi kiadványokat jelentetnek meg.

Az esten irodalom és vallás, katolicizmus viszonyára is rákérdeztünk. A főszerkesztő és kollégái válaszaiból egyértelműen kiderült: egyáltalán nem követelmény, hogy egy szövegben megjelenjenek akár a "templom", "kereszt" vagy "Isten" szavak (de az sem baj, ha benne vannak) – elsősorban az esztétikai minőség és a szellemiség a lényeg. Ha a folyóirat szellemiségéhez méltó, színvonalas írás érkezik (akár vers, akár próza), akkor azt szívesen közlik, amennyiben van hely. Sokan szeretnének ugyanis náluk megjelenni, és leginkább versek érkeznek a szerkesztőséghez. Az egy-egy évfolyam tematikus és nem tematikus számait is alaposan megtervezik, előre készülnek egy-egy havi lapra, gondosan válogatva az írások között. Mindenkinek megvan a maga szakterülete a mellettük dolgozó, az esten jelen nem lévő szerkesztők közül is – ki a teológiáért, ki a szépírásért, ki a tanulmányokért felel. A szerkesztőségi megbeszéléseket csütörtökönként, online tartják – hát egy ilyen helyett sikerült ezúttal egy – ugyan szűkebb körű – személyes találkozót létrehoznunk.

Szóba került az is: ahogyan azt a lap több korábbi programadó írása megfogalmazta, a Vigilia törekszik a társadalmi, irodalmi párbeszédre, a nyitottságra felekezetre való tekintet nélkül. Ez azonban nem jelenti, azt, hogy bizonyos kérdésekben ne lenne határozott álláspontjuk – van, s ha szükséges, ezt ki is fejtik. Igyekeznek közérthetően megfogalmazni hittudományi írásokat is, hogy minél többekhez tudjanak eljutni.

Az olvasókkal való kapcsolattartást tekintve leginkább az e-mailes visszajelzés, megkeresés a jellemző, de mivel a lap a közösségi médiában is jelen van, így az egyes bejegyzésekhez fűződő hozzászólásokat is szokták figyelni.

A lap előtt álló jövőbeli kihívások kapcsán Görföl Tibor azt fogalmazta meg: jó lenne, ha tudnák, mire igazán kíváncsi, milyen téma érdekli a közel 10 milliónyi magyar embert. Bende József a remek online archívum megléte mellett megemlítette: nagyon szeretné, ha a Vigilia sokáig megmaradna nyomtatott lapnak is. Vörös István csatlakozott a többiekhez, egyebek mellett abban is, hogy az egyre több kihívással és felfordulással teli világban az lenne a legfontosabb, hogy az ember meg tudja őrizni a józan eszét és csak az igazán lényeges dolgokra figyeljen.

A beszélgetést Gál Csaba és Vörös István versek felolvasásával színesítette. 
Az est közönsége aktuális és régi Vigilia-számokhoz juthatott hozzá a szerkesztőségnek köszönhetően, és többen beszélgetésbe is elegyedtek a vendégeinkkel. 

Fotók: Fehér Gábor, Vörösmarty Mihály Könyvtár