Bemutatkozás
A Nyitott könyvek-esteken főleg irodalomról beszélgetünk
meghívott vendégeinkkel, írókkal, költőkkel, szerkesztőkkel,
irodalomtörténészekkel, lézengő ritterekkel és ürgékkel (lásd Ottlik Géza). Elsősorban olyan vendégeket
hívunk meg, akik közel állnak hozzánk, akikkel személyes- vagy
munkakapcsolatban vagyunk. Törekszünk arra, hogy kortól, nemtől, ideológiától
függetlenül mutassunk be olyan alkotókat, akiknek műveit értékesnek találjuk.
Nyitottak vagyunk – és szeretnénk a közönséget is minél nyitottabbá tenni az
irodalomra, hogy lássák, érezzék: a történetek, versek, könyvek, újságok róluk,
nekik is szólnak. Ezért megéri hozzájuk közelebb kerülni, nyitottabbá válni.
Estjeinknek eddig a Vörösmarty Mihály Könyvtár (VMK) és az MNL Fejér Vármegyei Levéltára adott otthont.
Kalandorok kíméljenek.
Kik vagyunk?
Az estek házigazdái Bokros Judit és Gellén-Miklós Gábor.
Gellén-Miklós Gábor 1973-ban született Székesfehérváron, jelenleg is ott él. A Lánczos Kornél Gimnázium magyartanára. Három önálló verseskötete jelent meg, a legutóbbi 2022-ben, Szálazódik szét címmel.
Bokros Judit 1981-ben született Székesfehérváron, és szintén e város az otthona. Cikkeket ír, kulturális, irodalmi beszélgetéseket moderál és jelenleg a Vörösmarty Mihály Könyvtárban dolgozik. Első verseskötete 2022-ben jelent meg Felfedezés címmel.